Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beszélgetés Szilivel

2008.11.03

Létezik egy együttes, akikről mostanában egyre többet hallani. Nem csoda, hiszen fiatalok, energikusak és nem utolsó sorban tehetségesek. Ők a lóg a ritmus. 1995-ben kezdték, akkor még Géczy Viktor és Kovács Krisztián kivételével mind ongaiak voltak, úgy mint Bűdi Szilárd, Debreceni Judit, Tóth Szabolcs. A mai felállásra (Bűdi Szilárd, Géczy Viktor, Nagy Ferenc, Hudák Attila, Czakó Péter) azt mondják, ez az elképzeléseik szerint működő formáció. A csapathoz tartozik még egy fontos szereplő, a szintén ongai dalszöveg író, Juhász Győző. Hiszen ma már talán fontosabbak a saját dalok, mint az annyiszor játszott klasszikusok. Meséljen minderről az együttes énekes, Bűdi Szilárd.

 

- A ti műfajotok nem klasszikus blues, de nem is valamiféle rock vagy funky. Te hogyan határoznád ezt meg?

- A bluesból indult, most pedig a bluesnak egy XX. századi változata. Mi funky-bluesnak hívjuk tulajdonképpen. Ez jön belőlünk, ilyen hatások érnek. Én ettől függetlenül nem távolodtam el igazán a gyökerektől, ugyanúgy szeretem ma is a tradicionális blues zenét, mint modernebb irányzatait.

- Azt tudjuk, hogy Miskolcon már népszerűek vagytok, hiszen szinte minden hétvégén van egy-egy fellépésetek. Milyen más bemutatkozási lehetőségeitek vannak?

- Szinte semmi. Majdnem mindenütt ott voltunk ahol lehetett. Egyszer-egyszer megjelenik rólunk valamelyik újságban egy cikk, néha adunk egy kis kedvcsinálót a rádióban. Az a baj, hogy a pesti vonalat nagyon nehéz átlépni, de talán ezt most sikerült. Babonás vagyok ilyen téren, nem akarok semmit elkiabálni, de egy borzasztó nagy szakadékot léptünk át azzal, hogy bemutatkozhattunk Pesten is a Blond Rock versenyen.

- Milyen eredményeket tudhattok magatokénak?

- Először a Diákrock Fesztiválon szerepeltünk, aztán a ‘96-os „Ki mit tud?"-on, az RTL Klub „Jó reggelt" című műsorában, elsők lettünk az 1998-as Észak-kelet magyarországi tehetségkutató versenyen. Ezeknek nem volt túl nagy visszhangjuk, de ott voltunk, tapasztalatokat gyűjtöttünk. Ez mind pozitív dolog attól függetlenül, hogy egy koncertet sem hozott. A legnagyobb dolog ami mostanában ért bennünket, az a Blond Rock nagydíjért folyó versenyen elért III. helyezés. Ez is le lesz adva hamarosan a földi kör vagy „bioponos" kettesen. Itt 180 zenekar közül választottak bennünket a III. helyre. Nyertünk 500.000 Ft-ot és 3x8 óra stúdiófelvételt a Magyar Rádió 8-as stúdiójában. Ez egy nagyon komoly verseny volt, de a vélemények szubjektívek. Kinek mi tetszik, ki mennyire eladható? Rengeteg múlik a szerencsén is.

- Láthattunk téged a Kifutó színpadán múlt év decemberében, de láttalak már Hobóval, Ferenczi Györggyel is énekelni. Ki az, akit igazán példaként állítasz magad elé?

- Nagy nimbuszokat nem kergetek, de ha nagyon választani kell, akkor B. B. King, mert ő stílust teremtett a maga idejében. A másik az, hogy már túl a hetvenen még mindig játszik. Nem is akárhogyan, és ez csodálatos! Rengeteg zenét szeretek. Nagyon jónak találom a Robben Fordot, John Mayalt, Ferenczi Györgyöt.

- Te Miskolcon eladó vagy egy divatáru üzletben. Hát, a kereskedelem nem éppen arról híres, hogy sok a szabadidő. Hogyan tudod mégis a kettőt összeegyeztetni? Bírod energiával?

- Jelenlegi munkahelyemen a főnököm szerencsére nagyon rugalmas. Ha például egyik nap koncertem van, akkor másnap szabadnapot ad. Tehát ez elég problémamentes. Energiával? Hát olyan nincs, hogy ne bírjam!

- Hol zajlanak a próbák?

- A Kazinczy Klub alatt van egy pincehelyiség, amit két másik zenekarral együtt bérlünk. Ott próbálunk hetente egy-két alkalommal.

- Milyen segítséget, pártfogást kaptok?

- Kaptunk az ongai önkormányzattól 20.000 Ft-ot, amit nagyon köszönünk, mert abból csináltuk meg a TV 3-as stúdió és videó felvételeket. Ez utóbbit Takács Lacinak köszönhetjük. Ez a pénz nagyon a helyére ment. De ugye szponzorálni azt szponzorálják eleve, akinek neve van a szakmában. Mi pedig nem vagyunk média sztárok. Egyenlőre még nem sikerült igazi pártfogót találni.

- Szeretnénk tudni, mik szerepelnek a terveitek között?

- Elsődleges célunk, hogy végre találjunk egy megfelelő koncertszervezőt. Ha bejönnek a meghívások, akkor pedig többet játszani, minél nagyobb közönség előtt. Az ő szórakoztatásukra és a mi kedvünkre.

- Gőz Brigi -

 

-Vikus-

 

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szilvia1998@citromail.u

(kovács szilvia, 2009.08.28 20:03)

szia szili lécy irj vissza (válaszolj!!)

nekem teccik a popdaráló és a szeghalmi danubius best off is jó volt 8am... teccel)

Bolnicka 17

(Dobó Szabolcs, 2009.08.24 10:12)

Szia Szili. voltunkaz eggyik koncertodon Magyarkanizsán az újkenyér szentelésén. Nagyonagyon jó volt, autogrammot is kaptunk. töltöttem le a netről zenéket a Best Off- tól , ezek nagyon tetszettek. minden este nézzük a Poppdaráló ismétléseit. te vagy a legjobb!!! Üdv Szabi.

persze

(Imi, 2009.08.15 16:27)

Szia!Jó a hajad én is olyat csináltattam!!!

Csak neked ...Szili

(Gabriella, 2009.01.04 19:24)

Szia
Nekem nagyon megtetszettél, irtózatosan jól nézel ki, legalább egyszer találkozni szeretnék veled, ezt el kellett mondanom már nem bírtam magamba tartani!
légyszi írj...puszi
titkos rajongód...Lowe

szentegát

(Balog Franciska, 2008.11.10 14:27)

szia nagyon helyesnek tartlak téged is és a Csabát is remélem irsz a szövegemre de olyan hejes vagy nem tudom meg álni hogy ne mondjam el neked na szia puszi csá