Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kovács Áron, a HOT! Playboya

2009.05.30

A pénz nem boldogit - tartja a mondás, mégis vannak kétkedők, akik úgy vélik: boldogit vagy sem, legyen belőle elég! Ha tudni szeretnék, hogy az Áll az alku újdonsült műsorvezetője miként vélekedik erről, s hogy a vagyongyarapitás érdekében mire lenne képes, akkor tartsanak velünk, s olvassák el Áon a HOT!-nak adott, exkluziv interjúját!

 

-Mihez kezdenél, ha valami csoda folytán nyakadba szakadna egy csomó pénz?

-Három részre osztanám. Elsőként adakoznék belőle, mert úgy gondolom, hogy ha szerencse által jutnék pénzhez, akkor abból kutya kötelességem másokat is segiteni. Azután a családom jönne, hiszen a rokonokál sem kolbászból van a kerrités, végül ami maradna, azt magamra, illetve a feleségemre és a fiamra költeném.

-Kétségtelenül lovagias megoldás. Kiken segitenél?

-Nem tudom, de sokszor eljátszottam már a gondolattal. Biztos, hogy feltérképezném, hol kél el a segitség. Szerintem nem kellene sokáig keresgélnem, számos otthonban és kórházban lenne helye a pénznek.

-Új műsorban teheted próbára a tudásodat. Az Áll az alku másfajta felkészülést igényel?

-A Luxor és a Popdaráló házigazdájaként olyan produkciókat vezettem, ahol voltak és vannak szabályok, ebben van hasonlóság. Az Áll az alkunál azt a pillanatot nehéz elkapni, amikor teret kell engedni a feszültségnek, mondjuk egy hosszas hallgatással.

-Veled mennyire lehet alkudozni?

-Szerintem kompromisszumkész vagyoik, észévekkel bárki meggyőzhet, akárcsak érzelmekkel, bá abban má van némi csalárdság, manipuláció.

-Játsszunk egy kicsit, és forditsuk meg az emlitett helyzetet! Mit tennél, ha semmi pénzed nem lenne, és eményed sem arra, hogy nármi módon szert tegyél rá? Hogyan próbálkoznál pénzhez jutni?

-Hiszed vagy sem, el tudom képzelni a kétségbeesésnek azt a fokát, amikor az ember olyat tesz, amire korábban álmában sem gondolt.

-Mire célzol?

-Van egy film, amelyben a papa bankot rabol, mert a gyereke életmentő műtétjére kellett a pénz. Ilyesmit nem tennék, de biztosan kitalálnék valamit.

 

-Milyen gyerek voltál?

-Jó! Olyan merengő, mélázó tipus. Ha leültettek a sarokba egy könyvvel, órákig elvoltam.

-Felnőve alaposan megváltoztál. Az embernek sok minden eszébe jut, ha rád néz, csak az nem, hogy csendes vagy és melankolikus.

-Ez valóban változott, úgy kamaszkorom tájékán. Akkor kezdődtek a csinytevések, amikor ivaréretté váltam.

-Könnyű veled együtt élni?

-Szerintem igen, a feleségem szerint nem. Nincsenek rigolyáim, nem vagyok nagyigényű, egy hibám van: hektikus vagyok. Lehet, hogy azt mondom Gabinak: este kilencre otthon vagyok, aztán később felhvom, hogy éjfélnél előbb ne várjon.

-És ennek nem örül?

-Nem.

-Szerinted létezik olyan nő, aki egy ilyen bejelentésnek örül?

-Nem! Ez azért szörnyű! (nevet)

-Ha nem vagyok indiszkrét, ilyenkor mi jön közbe?

-Van egy kreativ ügynökségem, aminek én vagyok a tulajdonosa, és ez a fő jövedelemforrásom, tehát kizárólag munka miatt szoktam késni. Nem kell risszra gondolni.

-Nem gondoltam rosszra, de azért ha jól láttam a fotózáson, kifejezetten neked való beállásokat találtak ki: sok pénz, csinos lányok...

-Az a kép a legbeszédesebb szerintem, ahol kiábrándult fejjel ülök a kádban, ami tele van pénzzel. Minden a lábaim előtt hever, mégsem vagyok happy, vagyis a pénz nem boldogit. Jól éreztem magam, mégpedig azért, mert olyan élethelyzeteket jelenitettünk meg, amire a férfiak többsége vágyik, de nekem ott a családom, igy kevés dologra vágyom már az életben.

 

-Szerencsés vagy?

-igen, pedig soha még csak egy sorsjegyen sem nyertem, de van egy édesapám, aki megtanitott férfinak lenni, van egy édesanyám, aki megtanitott szeretni, és van egy feleségem, aki a fogai között is átvinne a túlsó patra. Igyekszem méltó lenni erre a sok jóra, illetve igyekszem ezt viszonozni, és hiszek abban, hogy az, aki állandóan disznóságokat követ el, megkapja fentről a méltó büntetését. Ahogy élünk, amit teszünk, az egyszer visszahullik a fejünkre.

-Boldog vagy?

-Akkor vagyok boldog, ha mindenki az körülöttem.

-Hogy látod, milyenek az emberek körülötted?

-Az a baj, hogy mindig elveszem az időt valakitől azért, hogy valakivel együtt lehessek.

-Vagyis lelkiismeret-furdalásod van, mert a munkád miatt nem tudsz annyi időt tölteni a családdal és a haverokkal, amennyit szeretnél?

-Pontosan!

-Milyen édesapának tartod magad?

-Talán nem vagyok következetes, bárr ha ászólok a fiamra, hallgat rám - kivéve amikor nem. (nevet) Az édesanyját, vagyis Gabit már jobban kiismerte, ezért jobban is tudja manipulálni.

-Úgy tudom, szeretnétek még egy gyermeket.

-Igen, egy kislányra vettem fel a rendelést. Jelentem: rajta vagyok a kérdésen, igy bármikor bővülhet a család!

 

 

-Vikus-

Tudom, vannak benne hibák, de a billentyűzetem nem tud hosszú i betűt irni... :-)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.