Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kovács Áron hisz egy felettes hatalomban

2008.08.30

A Popdarálóban nemcsak a dalokat daráltatja, hanem ő maga is darál, legyen szó egy slágerről vagy a konferálásról. Kovács Áron az utóbbi hetekben nemcsak itt, hanem a Hal a tortán című műsorban is felvillantotta egyéniségét és humorát, amelyet a tévénézők csak sejthettek az elmúlt évek során.

 

"A humort az egyik legfontosabb dolognak tatom az életben. Bár most nem szeretnék róla beszélni, de velem történtek valóban szörnyű dolgok az életem során, nem is kevés. Ezeket sikerült a humorral feldolgoznom, illetve, ami a leglényegesebb, rengeteg öniróniával. Úgy gondolom ugyanis, hogy ha valaki nem saját magán tud a legnagyobbat nevetni, az komoly bajban van" - hangsúlyozza Kovács Áron, akire gyermekkorában nagy hatással volt a Hobo Blues Band Vadászat című lemeze.

"Fenekestül felforgatta az életemet és aránylag rövid időn belül átalakította a zenei ízlésemet. Teljesen odavoltam érte, rongyosra hallgattam. Nagyon vonzódtam a misztikus történetekhez, szerettem a dolgok mögé nézni. Úgy gondolom, hogy a létezésünk és a világ sokkal több annál, mint ami szabad szemmel látható. Egyébként mi értelme lenne az életünknek? Hiszek egy felettes hatalomban, abban, hogy mindennek oka van" - olvasható a Blikk tv-magazinban.

 

-Vikus-

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.