Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Áron a HOT!-ban.

2008.07.30

Jól sejtem, hogy gyerekkori bálványod ''manifesztálódik'' most a műteremben?
Abszolút! Annyira gyerekkori, hogy a filmet még nem is láttam, de máris Rambo rabja voltam. Egy német nyelvű BRAVO magazinban figyeltem fel a fotókra, és egyszerűen tudtam, éreztem, hogy ilyesmi figura szeretnék lenni felnőtt koromban. Aztán persze megnéztem a filmeket is, és a rajongásom csak fokozódott! Rambo volt számomra a megtestesült férfierő, a jó értelemben vett macsó, a magányos harcos, aki szíve szerint sosem bántana senkit, de a körülmények úgy hozzák, hogy ki kell állnia az igazáért.

És manapság mennyi maradt meg a Rambo-feelingből?
Vannak olyan helyzetek, amikor úgy érzem: na, most jött el az a pillanat, hogy Rambóvá kell változnom. De úgy látszik, a sors nem akarja, hogy verekedjek.

Mondj egy példát!
Egyszer a feleségemmel autóztunk valahova. Megálltunk egy lámpánál, és láttam, hogy a mellettünk álló kocsiból a söfőr önti ki a szemetet. Nem is jó a kifejezés: szinte hányta kifelé a csikkeket, ételmaradékokat meg ki tudja, még mi mindent. Na, akkor elfogott az idegesség, lehúztam az ablakot, és átszóltam neki, hogy ezt mégis hogy gondolja?! A reakciója tipikus volt: elkezdett mindenfélét üvöltözni. Kiszálltam, és odaszóltam neki, hogy húzódjon le, szálljon ki, és beszéljük meg akkor ezt férfi módra. Beletaposott a gázba, és elhúzott...

Hogyan lesz az egykori magyartanárból showman?
Ez így nem egészen pontos. Megvan az öt évem az egyetemen, de a diplomamunkát már nem csináltam meg. Egyszerűen úgy éreztem, hogy nem akarok többé számot adni a tudásomról, meg aztán kezdtem rájönni, hogy nem nekem való a tanárkodás.


Miért?
Nézd, én nagyon lelkis vagyok. Nehezen tudtam volna elviselni, hogy négy évig pátyolgatom a tanítványaimat, megszeretem őket, látom, hogyan alakul az életük, aztán slussz, vége az egésznek, és el kell válnunk. Nekem ez súlyos teher lett volna. Na meg aztán a lányok...


A szépség mindenekfelett


Mi van a lányokkal?
Ismerem magamat, nem tudtam volna objektív lenni velük. Egy szép lányt képtelen lettem volna megbuktatni, vagy rossz jegyet adni neki. Így pedig nem lett volna semmi értelme belevágnom. Meg aztán akkoriban kerültem a showbizniszbe, és választanom kellett. A saját vállakozás mellett döntöttem.


Ami mit jelent pontosan?
A karaokét, amit én ''hoztam be''' Magyarországra. És azt csak nagyon kevesen tudják, hogy azt kezdetkor az akkori csajom, aki nem mellesleg most a feleségem, elvállalta a technikai asszisztensi feladatokat, mellettem. Még csak néhány hónapja voltunk együtt, elmeséltem neki, hogy min töröm a fejem, ő pedig egyből azt mondta: ''Vágjunk bele! Együtt meg tudjuk csinálni!''


Honnan szereztél pénzt a vállalkozás beindításához?
Elmondtam édesapámnak az ötletemet, meg azt is, hogy mennyi pénzre lenne szükségem hozzá. Ne gondolj valamiféle horribilis összegre, nem volt még egy millió forint sem. Apu bízott bennem, és odaadta a pénzt, én pedig azóta már vissza is fizettem. Nagyon szerencsés vagyok a szüleimmel!
Tiszteletre méltó a bizalma, hiszen a karaoke erősen megosztó műfaj. Sokan úgy gondolják: valaki hamisan kornyikál, aki meg hallgatja, annak gyötrelem...
Nézőpont kérdése, de én ezzel nem értek egyet. Ha egy másik ember boldog, attól én is nagyon boldog leszek! És hidd el, enm ritka, hogy igazi tehetséggel is találkozom, amit egyszerűen imádok.


És a Popdaráló? Az is boldogságot hozott?
Pontosan. Hálás vagyok a lehetőségért, azt pedig különösen szeretem, hogy az első perctől szabad kezet kaptam. Sokkal tartozom a TV2-nek és Kapitány Iván producernek, aki maximálisan megbízott bennem, és azt mondta: ''Áron, tied a pálya! Csináld, ahogyan szerinted jó lesz!''


Mi az, amit a legkevésbé szeretsz a műsorban?
Azt, hogy nem szabad káromkodnom, mert tizenkettes karikával megy a produkció. Pedig van olyan helyzet, amikor egy ''Basszus, ez nagyon jó volt!'' sokkal jobban hangzana, mint ''A teremburáját!'' vagy a ''Teringettét!'' stb.


Meztelen motoros


A Popdarálónak köszönhető az is, hogy bárki megtekinthette, ahogyan Ádámkosztümben motorozol a Margit-szigeten...
Hát igen... Poénként sütöttem el: ha ez és ez így lesz, akkor másnap meztelenül salakmotorozom majd a Margit-szigeten. Nem tufhattam, hogy a saját csapdámba esem. De rám senki se mondja, hogy papírkutya, így megcsináltam! Nem volt valami kellemes, pláne mínusz hat fokban, úgy, hogy közben egy csomóan bámulnak. Attól is féltem, hogy magamutogató baromnak titulálnak majd az emberek, de szerencsére nem így lett. Apám korabeli férfiak jöttek oda gratulálni utána!


Csajozol a műsorban, meztelenül száguldozol... Ne haragudj, de a feleséged hogy bírja ezt?
Nagyon jól! Lehet valaki attól még szerető férj, jó apuka, hogy a képernyő mást mutat. A feleségem azon sem akad ki, ha megnézek egy másik csajt, isten ne adja, kijelentem: ''Hú, de jó segge van!'' Nem ezek a dolgok számítanak, hanem az, ahogyan együtt élünk. Mondjuk, tény, hogy a motorozástól kiborult, de nem a meztelenkedés miatt, hanem úgy általában. Nagyon féltett, birkózott az érzéseivel, sőt azzal is fenyegetett, hogy elhagy, ha nem hagyom abba. Aztál legyűrte a félelmeit, és még motorozni is eljött velem.


Mi a titok? Hogyan lehetséges, hogy nektek sikerült, ami nagyon sok párnak nem?
A titkunk? Talán az, hogy nem a másik szárnyát nyesegetjük, hanem hagyjuk egymást szárnyalni. A házasságot nem tündérmeseként kell megélni! És persze jobban kell szeretni a másikat, mint önmagunkat! 

-Dóri-

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.